Az Őrség története, építészete, az Őrség falvai, Őrségi ingatlanok, ingatlanárak.
Az Őrség története, építészete:
Az Őrség zömében Nyugat-Magyarországon, Vas megye délnyugati sarkában, kisebb részben a szlovéniai Muravidéken található történeti és néprajzi tájegység. A neve onnét ered, hogy a honfoglaló magyarok őrállókat telepítettek ide az ország nyugati kapujának védelmére.
Az Őrségi falvak általában domboldalon, füzéresen helyezkednek el és az un. szeres, azaz kis házcsoportos településszerkezet jellemző. Egy-egy szert eredetileg vérrokon családok lakták. A szerek elnevezéseiket az ott lakó családokról kapták. Egy-egy kisebb házcsoport csak érintőlegesen, vagy egyáltalán nem is kapcsolódik a következőhöz. Az Őrségi építészet jellegzetessége a kerített ház, amelynél a lakó és gazdasági épületek a belső udvart fogják közre Ez az építészet nemcsak az Őrségben, hanem Ausztriában is megtalálható.
Az Őrségi Nemzeti Park:
Az Őrségi Tájvédelmi Körzetből 2002-ben hozták létre az Őrségi Nemzeti Parkot, amely az Őrség területén kívül a Vendvidéket is magába foglalja. Az Őrséget gyakran összetévesztik a vele határos Vendvidékkel, az ottani szlovén településeket „őrségi szlovén falvakként” emlegetve, de az Őrség és a Vendvidék néprajzilag és etnikailag is nagyon különböző.
A védett területeken ritka növény és állatfajok élnek.
Érdekes és egyedülálló az Őrségi táj építészeti, néprajzi jellege. A természeti értékek mellett gazdag az Őrségi vidék a műemlékekben is pl. Árpád kori templomok, haranglábak. Gyönyörű környezetben, mely egyben természetvédelmi terület, az Őrségi Nemzeti Parkban, Hegyhátszentjakab település határában található a Vadása tó, amely kiváló pihenésre, kikapcsolódásra és fürdőzésre. Itt futnak össze az Örségi Nemzeti Park jól járható turistaútjai.
Az Őrség falvai:
Bajánsenye, Felsőjánosfa, Felsőmarác, Hegyhátszentjakab, Hegyhátszentmárton, Ispánk, Ivánc, Kercaszomor, Kerkáskápolna, Kisrákos, Kondorfa, Magyarszombatfa, Nagyrákos, Őrimagyarósd, Őriszentpéter, Pankasz, Szaknyér, Szalafő, Szatta, Szőce, Velemér, Viszák.
Őrségi ingatlanok, ingatlanárak:
Az Őrségben a nagy erdőségek miatt zsúpfedeles boronaházakat építettek, azonban a múlt század elejétől fogva terjed a téglaépítészet. A téglaépítésű mellett, igaz kisebb mértékben vályog, vagy részben vályog építési mód is megtalálható az Őrségben. Jellegzetes parasztház típus még az ún. kódisiállásos (oszlopos tornácos) épület, amely kisnemesi kúriának is beillik.
Az Őrségi ingatlanok keresettek a magyarok és a külföldiek körében is, elsősorban a német ajkúak ingatlan vásárlása a jellemző. Az Őrségi ingatlanárak meglehetősen magasnak mondhatók és nagyon különbözőek, ezért komoly vételi szándék esetén érdemes ingatlanközvetítőhöz fordulni. Találhatunk akár már 3 millió forint körül teljes felújításra szoruló parasztházat, de 30-40 millió forint körül teljesen felújítottat.
Az ingatlan árak több mindentől függhetnek pl. hogy melyik Őrségi településen található az ingatlan, továbbá az építési módtól, az épület állapotától, a felújítás mértékétől, az elhelyezkedéstől és a közművesítettségtől is. Sok helyen nincs gáz, de ahol van, általában ott is meghagyják a kályhát, vagy akár a kemencét is.
Milyen ingatlanokat keresünk az Őrségben?
– Olcsó árfekvésű lakható, vagy könnyen lakhatóvá tehető ingatlanokat
– 1-2 szobás parasztházakat
– Hagyományos stílusú lakóházakat
– Oszlopos, tornácos házakat
– Felújított parasztházakat
– Egyedi, különleges ingatlanokat
Amennyiben Őrségi ingatlanvásárláson gondolkodik, vagy az Őrségben értékesítene ingatlant, kérjük keressen minket a következő elérhetőségeken:
info@dashaus.hu, vagy telefon: 30/3140123, Sipos András Ingatlanközvetítő
ingatlanorseg.hu
Az Őrség rövid ismertetője, Őrségi település leírások, ételkülönlegességek